És ennek kapcsán rájöttem, hogy hiánycikknek számítanak a blogok, cikkek, tanácsok, vélemények női szemszögből. Gondoltam, majd én leszek az a fecske, aki nyarat csinál. Aki akar, emailben is elérhet: pornofuggoaferjem@ gmail.com
Jó ideje nem jelentkeztem, de ez nem azt jelenti, hogy nem érdekel a téma, mindössze azt, hogy amit fontosnak tartok, összeszedtem, másrészt pedig sokszor bár felmerül bennem egy-egy gondolat, nincs időm ide ülni sem. Most viszont jó ideje motoszkál bennem egy gondolat a saját tapasztalataim alapján, amit kifejtésre érdemesnek tartok.
Ez a gondolat az alábbi: vannak hibák, amiket elkövethetünk egy pornófüggő férfi oldalán. Azt, hogy ezek mik, vagy megtapasztaljuk saját bőrünkön, vagy a kutya nem fogja elárulni őket... Nagyon sokat segít a másikkal való őszinte, tabumentes kommunikáció, illetve a józan paraszti ész, de ezekkel is nagyon mellé lehet fogni időnként. Épp ezért általános érvényű tanácsokat itt sem fogok tudni adni, mindössze arról írnék, amit a saját házasságunkban tapasztalok. (És persze arról, amit más ilyen kapcsolatokban nem, és látom, hogy hiba lehet.)
Amit az elmúlt hetekben, hónapokban sokszor megfogalmaztam, az az alábbi: a legnagyobb hiba, ha kerüljük a konfliktust. Ha azt látjuk, hogy ég a ház, akkor igenis, szólni kell, és akár egyre hangosabban kell szólni addig, amíg a másiknak is fel nem tűnik a dolog. Ez így tök triviálisnak tűnik, de abszolút nem az: ha én közlöm a másikkal, hogy épp hülye, akkor nem kell nagy ész a reakció kiszámításához: veszekedés.
Ez nálunk úgy nézett ki jelen esetben, hogy észrevettem, a rendszeres filmnézés (ami nálunk eddig is gyenge pont volt, mert hajlamosította a visszaesésre) kezd kifejezetten ártalmas lenni és megszállottságba átmenni, ezzel együtt látom, ahogy borul el az agya, és válik tisztából ismét függővé. Ezt persze jeleztem, meg is érkeztek a kiszámítható reakciók:
Nem, nem kellemes. De muszáj, mert így egy hét alatt sikerült észrevenni azt, amit a férjem egyedül valószínűleg hónapok leforgása alatt vett volna észre úgy, hogy tudatában van a veszélynek, és mégis... Belülről sokkal nehezebb látni a bukkanókat. Megköszönte, hogy szóltam, a balhék lecsengése után persze.
És pont ezért nehéz ez. Egyrészt a többség már abban sem akar konfliktust vállalni, ami nem ilyen érzékeny téma, simán ráhagyjuk a másikra a hülyeségeit, hogy ne legyen vita. Ez meg különösen szenzitív dolog, így még nehezebb ennek kapcsán megszólalni, és persze még nagyobb balhékat eredményez a kritika. De amennyiben tőlem, a feleségétől nem várhat őszinteséget, kitől várjon? Megfordítva: ha pont a férjemmel szemben nem tudok őszinte lenni, és elmondani a véleményem, akkor kivel szemben lehetnék az?
Nem bátorítok senkit arra, hogy vállalja a konfliktust, könnyű más farkával verni a csalánt. De azt látom, hogy a mi esetünkben (működő házasság, felépülőben lévő függő, aki tudatában van a betegségének) csak ez az őszinteség hozhat fejlődést, akkor is, ha nagyon nehéz.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek