Nagyon nehéz a kérdés, és a többséget ez érdekelné a legjobban. Nem vagyok szakember, se pszichológus, se pszichiáter, addiktológus sem, de elég sokat foglalkoztam én magam is a témával, érintett lévén. A saját véleményem írom le, ami nem tudom, mennyire egyezik a "hivatásos" véleményekkel, mindenesetre a tanácstalanságnál biztosan jobb. Szerintem alapvetően többféle helyzetben többféle lehetőség kínálkozik.

1. Amikor a függő még saját magának sem vallja be, hogy függő - tagadásban van.

Ez szerintem a legnehezebb szituáció, a férjemmel is beszélgettünk már róla (annak kapcsán, hogy mit tennénk, ha például a gyerekeinken látnánk, hogy bajban vannak). Lehet, hogy én vagyok a szkeptikus, de a válasz részemről az, hogy semmit sem tehetünk, ami érdemben segítene a helyzet javításában...

Ami esetleg működhet bizalmi kapcsolat esetén, ha óvatosan megpróbáljuk elérni, hogy szóba kerüljön a téma. Természetesen ne egy veszekedés hevében, mert onnantól veszett fejsze nyele az értelmes kommunikáció. Viszont nyugodt, beszélgetős légkörben van rá esély, hogy átbeszéljük a függőség tárgyához való viszonyt, esetünkben a szexfilmekkel, pornóval kapcsolatos hozzáállást, esetleg jelezzük, hogy mi ebben a témában bizony problémákat vélünk felfedezni. És aztán ez vagy működik, és elindítja a vezérhangyát a másik agyában, vagy nem. (Esélyes, hogy vagy nem, a tagadás elég erős minden függőben, hiszen védik saját magukat.)

Többen próbálkoztak azzal is, hogy "véletlenül" előhagytak egy-egy pornófüggéssel kapcsolatos cikket a számítógép böngészőjében, esetleg szóba hoztak ilyen újságcikkeket, stb. Nem tudom, mennyire őszintén, de páran valamiféle haladásról számoltak be - a partner futólag elismerhette, hogy gond van, de aztán gyakran már egy-két nap után tagadott mindent. Egy próbát ennek ellenére megérhet a dolog.

Részemről ehhez még egy dolgot tennék hozzá, ha a saját gyerekemnek adnék tanácsot: ha nem válik be semmi, és a partner továbbra sem ismeri be függőségét, inkább csak egyre mélyebbre süllyed: MENEKÜLJ. És ezt teljesen komolyan mondom. Segíteni csak annak lehet (és szabad), aki ezt kéri, és maga is igyekszik kikapaszkodni a gödörből. Aki nem akar saját maga kimászni, az csak magával rántja a másikat. A végeredmény: egy függő helyett lesz egy függő és egy lelki roncs, aki rossz esetben maga is függőségbe menekül majd... Szóval ne, ha nem látszik változás, azonnal menekülni.

Egyébként már írtam is, de nálunk is alapvetés - amint a férjemen azt látom, hogy feladta a függőségével folytatott küzdelmet, "megy a levesbe". Akármilyen nehéz is ezt megtenni azzal, akit szeretünk.

Holnap folytatása következik: Hogyan segítsünk azoknak, akik már tudatában vannak függőségüknek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.