És egyúttal a befejezés.

3. Amikor a függő már felépülő - ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy küzd a függőségével, de az esetek többségében már tiszta, vannak megküzdési stratégiái, a tagadásba már soha nem esik vissza, és gyakorlatilag normális életmenetet folytat.

Erről a legkönnyebb írnom, hisz gyakorlatilag a kapcsolatunk kezdetétől ez a helyzet, így ebbe csöppentem vele. Amíg az előző pontokról alkotott véleményem gyakorlatilag mások beszámolóiból, a hivatalos szakirodalomból, illetve a saját véleményemből szűrtem le, addig itt már gyakorlati tapasztalataim is vannak.

Jó esetben itt már feleslegesek a segítő csoportok elérhetőségei, illetve az ezek igénybevételére való biztatás - feltételezem, hogy egy ténylegesen felépülőben lévő függő ezeket már ismeri. Ami továbbra is fontos, az az, hogy partnerek legyünk a felépülésben: hallgassuk meg, ha valami gondja van, próbáljunk vita helyett támogatólag, de nem mindenre bólogatva fellépni.

Ami nálunk 4 év tapasztalata után működni látszik:

• Ha feszült, látom, hogy valami nyomasztja, addig kérdezgetem óvatosan, amíg megfogalmazza, mi az. (Sokszor ugyanis ő maga sem veszi észre a bajt, csak ha már ott van a nyakán. Így viszont kénytelen elgondolkodni, és kimondani, sokszor már ezzel helyre is áll a nyugalom.) Ha megvan a probléma, igyekszünk megoldani, vagy legalábbis átbeszélni, hogy a tehetetlenség-érzése csökkenjen.
• Ha érzi, hogy legszívesebben pornót nézne, akkor ezt azonnal közli: kezdetben akár emailben, aztán szavakkal is. Nem kell részletezni, de így tudok róla, hogy feszült, nagy az esélye a visszaesésnek, és este több figyelmet tudunk szentelni a problémának: akár beszélgetés, akár csak extra törődés formájában.
• Ha pornót nézett, azonnal bevallja. A titkolózás nem megoldás semmire. Illetve amíg nem vallotta be, addig is észrevettem, mert máshogy viselkedik utána.

Emellett meg egyértelmű, hogy igyekszem támogatni azt, hogy eljárjon SLAA-ba, esetleg pszichológushoz, ha arra szükség van. Nagyon fontos, hogy nem szabad kibeszéletlenül hagyni a dolgokat, és időnként kevés vagyok csak én a hallgatásra - ugyan elfogadom, amit mond, de mivel én magam nem ugyanabban a cipőben járok, néha nem tudom átérezni. Ilyen szempontból szerencsés az, ha tud olyanokkal beszélgetni, akik szintén függők.

Úgy fogalmaztuk meg a múltkor, hogy amennyiben ezek megvannak, ő is igyekszik, és sikerül egyensúlyt találni és tartani a munka-magánélet, feladatok és kikapcsolódás között, akkor működik. De úgy, ahogy azt Rémszem Mordon mondta a Harry Potterben: Lankadatlan éberség. A függőség nem gyógyul meg, csak tünetmentes. Ő is, én is nagyon jól tudjuk, hogy elég egy pillanat, és visszaeshet megint, ezért is annyira fontos a kommunikáció, és a folyamatos visszajelzés másoktól.

Nehéz erről a témáról írni azért, mert elég dinamikusan változnak a dolgok. Ha két éve kellett volna ezt a bejegyzést megírnom, szinte biztosan másképp írtam volna, és gyanítom, egy év múlva is mást írnék. Most ezek látszanak beválni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.